A most következő történet 12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott!!!

VODKAPITÁNY

            Sötét éjszaka volt. Ám egyszer csak kiáltás hallatszott a tengeren.

-         VODKAPITÁNY ! Föld a láthatáron!- kiáltotta PÁLinkalóz, a matróz.

VODKAPITÁNY kirohant a hajó fedélzetére szerény hajlékul szolgáló 500 m²-es hajlékából. Elővette távcsövét (a kezét), s szemügyre vette az előtte lévő szárazföldet, ami nagyon messze volt még…, kb. 2cm-re. A kalózok tudták, hogy egy sziget van előttük, mert már többször jártak itt, lehet, hogy volt az már egy alakalom is… sőt! Talán! A szigeten valaki, vagy valakik tüzet gyújtottak, ugyanis a fák közül fény szűrődött ki.

            A hajó elérte a szigetet, s a legénység-élükön VODKAPITÁNNYAL- a szárazföldre lépett. Egy barlang volt előttük.  Mindenki azt hitte, hogy oda van elrejtve MÁSNAPOSzkár, a híres-hírhedt kalóz kincse. Ám, a barlangban semmi sem volt. VODKAPITÁNY kiadta a parancsot:

      -    Mindenki! Hajót elhagyni, barlangba berakodni!

      -    Kapitány!- mondta PÁLinkalóz- Úgy tudom, éjszak néhány órás napsütés várható, de a sziget déli és délutáni részén már havazik. Szerintem gyorsabban kéne berakodni.

      -    Igaz,- válaszolt a kapitány- szeretem ezeket a rakodásokat. Képes vagyok órákig ülni és nézni. Holnap új nap lesz, de ne felejtsetek el lefeküdni, mielőtt elalszotok!

      -    Igenis, kapitány!

            Másnap a kalózok, ha nehezen is, de felébredtek, s elindultak reggelizni. Néhány perc (ami jelen esetben 3 óra volt) várakozás után a kalózok rájöttek, hogy a szakács eltűnt. Ezért hiába várták mindennapi kenyerüket, pedig még imádkoztak is érte. Kiderült, hogy a szakács csak szőrüstül-bőröstül  tűnt el, ugyanis csontjait a barlangtól nem messze megtalálták.

Ennek a dolognak nem is tulajdonítottak nagy jelentőséget, de miután már a harmadik kalóz tűnt el, aki még úgy, ahogy tudott is főzni, rájöttek, hogy éhesek, és a dolog végére akartak járni.

            Egyik este felkerekedtek, hogy kiderítsék, ki vagy mi öli meg az embereket. Nem messze a sajátjuktól egy újabb barlangot találtak. A barlangban tűz égett, mögötte volt a MÁSNAPOSzkár kincsesládája. Az azonban rémisztő volt, hogy a tűz körül belül 400 ember táncolt. A nyakukban emberi csontokból készült nyaklánc volt.

-         Ezek kannibálok! - mondta PÁLinkalóz - Úr Isten! Ma kezdődik életünk hátralévő része. Ráadásul mi csak 200-anvagyunk.

-        Figyelj! Ne feledd kicsi bors, de a fele még kisebb.. vagy kicsi a bors, de erősek   barátai? Lehet, hogy ez a mondás nem is így van?

A matróz bólogatott kapitánya okos és helytálló mondásán.

      - Kalózok!- szólt VODKAPITÁNY- gyertek velem, én se megyek sehová!

            A legénység a kapitány után ment. VODKAPITÁNY visszatért saját barlangjukba, s beszédet tartott:

      -    Emberek! Ne aggódjatok, nem nagy dolog elintézni a kannibálokat. Nem vágjuk nagy baltába a fejszénket. Gondolkoztam azon, hogy mit tegyünk.. s bár a tudás üldöz én gyorsabb vagyok nála. S ne feledjétek: ma megtanultam nem tanulni.

Szóval, a terv a következő: ahhoz, hogy egy balkezes inni tudjon egy bögréből, nem kell, hogy két füle legyen, elég, ha az ember átül az asztal másik oldalára.

 

-         De kapitány! Hogy jön ez ide?

-     Sehogy. Csak úgy mondtam. Figyeljetek! Maradjatok itt. Aludjatok, én holnap elmegyek

reggelizni, ha nem jövök 12:30-ig, ebédelni is.

      Bár senki sem értette, mit akart ezzel mondani a kapitány, mindenki elment aludni. Másnap VODKAPITÁNY tűnt el szőrüstül-bőröstül… sőt, még a csontjait sem találták meg. Már egy hete eltűnt a kapitány, de azóta sem jöttek falatozni a kannibálok. Két hét elteltével VODKAPITÁNY a kincsesládával a kezében tért vissza, s azt mondta:

      -     Ne féljetek kalózok! Tegnap megettem az utolsó kannibált is. Ráadásul azt is felfedeztem, hogy a hajhullást a padló megállíthatja.

             Mindenki örült, hogy egy kannibál sem maradt életben, s persze a kopaszodó kalózok is boldogok voltak, hogy végre megvan a kopaszodás elleni szer. Ezentúl bíztak a padlóban. A szigeten mindenki megtalálta saját kincsét: VODKAPITÁNY a vodkát, PÁLinkalóz a pálinkát, s a kalózok történelmet írtak azzal az elméletükkel, hogy soha nem lehet az ember részeg, hiszen kapaszkodás nélkül tud feküdni a földön.

 

Végszó:

VODKAPITÁNY szelleme ma is köztünk él, s állítólag egy iskola felszabadítására készül…!

 

 

                                                                                           Kaczvinszki Anita tollából

 

 

 Rövid kalóz-irodalmi gyűjtésünkben az epika után most a líra partjaihoz evezünk. Nézzünk két rövid verset!

v